Házasság hete alkalmából több helyszínen is előadtunk Állandó megújulás kéz a kézben címmel. A pápai ótemplomban a városi televízió felvételét meg is tekinthetjük >>>ide kattintva<<<. Alább pedig egy rövid összefoglalót találunk, ami a Reformátusok Lapjában és a Váci Polgárban is megjelent.
„ÁLLANDÓ MEGÚJULÁSBAN”
Nem is lehetne korszerűbb jelmondata az idei Házasság hetének. A folyamatos megújulás, az újdonságok keresése, a változatos élményvilágok részei a hétköznapoknak. Egyrészt mindannyian tapasztalhattuk, hogy a családi élet mennyi átrendeződéssel jár. Egy új otthon kialakítása, távol(abb) költözés a szülői háztól, és valakivel összekötve az életünket új ritmusokat kialakítani. Aztán a gyermekek érkezése soha nem volt helyzetek elé állít: apává és anyává leszünk. A növekedés természetes kihívásai mellett pedig egy-egy betegség, veszteség, munkahelyváltás szintén újrarendez bennünket. Másrészt van, hogy a magunk ötleteitől várjuk a házasság felfrissülését. Új hobbi, új autó, új barátok, új szokások, esetleg a szexualitás terén valami újító próbálkozás. A „mindig új” hajszolása azonban nem tanít meg rá, hogy a meglévőért tudjunk lelkesedni, a jól ismertet újítsuk meg. A felszín fodrozódik, a víztömeg változatlan… Kapcsolatunk kettőse a mélyben kell változzon az igazi megújuláshoz – ezt sokszor sejtjük, csak a mikéntjét nem tudjuk. A krízisek (megpróbáltatások) alkalmazkodásra, összedolgozásra késztetnek, megkérdőjelezik eddigi mintáinkat, szerepeink létjogosultságát és eredményességét. Ha az állandó változásokra a párkapcsolat nem tud rugalmasan válaszolni, könnyen eltávolodás, évek alatt elhidegülés lesz belőle.
Lássuk a hibákat! Azokat, amelyeket rutinszerűen elkövetünk, sőt, követünk, mert meg vagyunk győződve helyességükről. Sok férfi türelmet gyakorolva magyarázatokba bocsátkozik, a felvetődő kérdésekre hosszas kifejtésekkel válaszol. Ha emelkedik is a feszültségszint ő higgadtságot erőltet magára, próbálja megőrizni a nyugalmat. Jó taktikának látszik, azonban ez a másik oldalon érzéketlenségnek, védekező kimagyarázásnak hat. A jó tanácsok osztogatása, a megoldásra koncentrálás pedig a házastársban meg nem értettséget generál. Természetesen a hallgatás, a téma elterelése vagy a helyszín elhagyása egy pont után logikusnak tűnik, hiszen érzelmileg túlterhelő, ami történik, ám ezek csak még tovább fokozzák az eltaszítottság érzetét. Egy csalódott feleség ilyenkor a hangerőn tud emelni. Logikus: hogy végre meghallják. A dühös megjelenítés intenzíven adja a másik tudtára, hogy kapcsolódásra, megnyugtatásra lenne szükség. Mégis, a hibáztatás, az általánosítás, a másik elszánt üldözése lefagyást, vagy épp’ visszatámadást fog kiváltani. Valamit másként lenne jó csinálni.
Több türelem kell? Megtanulni gombócokat nyelni? Fogcsikorgatva szeretni? Nem. Bekeményítés helyett enyhüljünk. Hallgatás helyett jelzéseket adjunk (akár a zavartságunkról, vagy arról, hogy feszültek lettünk). A lényeg, hogy lépjünk ki a fent említett védekezési stratégiáinkból, mielőtt az érzelmi túlfűtöttség venné át az irányítást. Fogjunk össze, de fogalmazzunk többes számban: „- Ne induljunk el ebbe az irányba!”, „- Nem vagyunk ellenségek.” Ilyenkor tud jól jönni egy kis önismeret. Mi a kényelmetlen ebben a szituációban számomra? Mi zaklat fel ennyire? Legtöbbször olyan érzelmekről van szó, ami más kapcsolataimban is előjön. Gondolkozzak el rajta! Talán serdülőkorom nagy témája volt. A szabadság? A teljesítmény? Vagy még mélyebben kell kutakodjak? Gyermekkoromból honnan ismerős, hogy a saját igényeim szerinti törődés? Kaptam ilyet? Vagy nekem kellett mindig másra hangolódnom? Elérhetőek voltak a szüleim, bevonódottak az akkori világomba?
A valódi megújulást olyan beszélgetések hozzák el, ahol ezek fogalmazódnak meg: „-Az, hogy te kiabálsz, rögtön egy régi világba sodor engem. Ahol én nem számítottam, mindig hibáztatva voltam, és soha nem lehettem elég jó, bármennyire is igyekeztem.” Vagy „- A hallgatásod, a magyarázkodásod, az, hogy nem tudlak elérni, azt juttatja eszembe, hogy én nem vagyok fontos, nem kaphatok értő figyelmet és megnyugtatást. Számomra ez elviselhetetlen.” Hétköznapi összefeszüléseinkben a régóta fájó sebek sajdulnak meg újra. Ha nem épült be annak idején az önbecsülés, az önmegnyugtatás képessége, akkor a párommal újra fogom élni ezeket a dilemmákat. Állandóan szükséges lesz végre a megújulás.
Egy szerzőpáros azt írja, a házasság tulajdonképpen amatőr pszichoterápia. Valóban, ha merjük a mélységeket is megnyitni egymás előtt, lesz változás, megújulás, gyógyulás a kapcsolaton belül.
Szőke Attila és Etelka, lelkész- és terapeuta házaspár
(Az előadás >>>ide kattintva<<< megtekinthető.)